Az ingatlan IV. kerületben, Újpesten, a Kassai utcában található. A 20E, 120-as, 121-es, 30-as, 230-as, 914-es autóbuszok, valamint a 14-es villamos megállói 2–3 percre találhatók. A 3-as metró 10 percen belül elérhető, így a város tömegközlekedési vérkeringésébe könnyedén bekapcsolódhatunk. A mindennapi bevásárlást a közelben lévő Spar, CBA és több kisbolt teszi lehetővé. A közelben óvoda, iskola és játszóterek is találhatók.
A 10 emeletes, liftes, panelépítésű társasház az 1970-es években épült, összesen 66 albetéttel. A ház anyagi helyzete rendezett, megtakarítással rendelkezik.
A 71 nm-es, összkomfortos lakás a társasház 6. emeletén található, amit lifttel közelíthetünk meg. A bejárati ajtón belépve az előszobába érkezünk. Balra a fürdő található, amelynek alapterületét a kamra egybenyitásával növelték meg, mellette a WC nyílik. A bejárattal szemben a konyha kapott helyet, mely ablakon keresztül szellőztethető. Jobbra a hallba lépünk, innen nyílik a három külön bejáratú szoba. A két szélső szoba azonos méretű, a jobb oldali erkélykapcsolatos. A szobák világosak, csendesek, szép kilátással rendelkeznek. A lakás állapota jó, a fűtőtestek és a nyílászárók cserélve lettek.
Teljes méret: 71 nm
- Szoba: 17,5 nm
- Szoba: 17,5 nm
- Szoba: 9 nm
- Hall: 9 nm
- Konyha: 5,5 nm
- Fürdő: 5,5 nm
- WC: 1 nm
- Előszoba: 4 nm
- Erkély: 4 nm
Belmagasság: 2,6 m
A fűtést és a melegvizet távfűtés biztosítja. A kellemes belső hőmérsékletről klímaberendezés gondoskodik.
Közös költség: 23 430 Ft/hó (felújítási alap, takarítás, közös villany, közös képviselet, biztosítás).
Távfűtés átalány: 14 720 Ft/hó
Szemétszállítás: 2 000 Ft/hó
A környék nem fizetős övezet, a lakosok a ház előtt díjmentesen parkolhatnak.
71,9 M Ft